Szülinapi ajándék- Amalfiban jártunk! Életem eddigi legjobb szülinapi ajándéka volt-ne sértődjön meg senki. Olyan értelemben, hogy minden percét élveztem (kivéve amikor magas volt a cukrom és duzzogtam) és végre az utazás minden perce rólam szólt, drága anyukám minden kívánságomat teljesítette (aki ismer az tudja, hogy az énközpontúság az nálam gyári defekt). Na de kezdjük az elején, a nápolyi repülés alatt mind ketten izgatottak voltunk, mivel Nápolyból el kellett jutni Sorrenton keresztül Amalfiba, ami kb. 3-4 órás út. Hozzáteszem, én fél éve erre az utazásra készülök, de ez is olyan Évásra sikerült. A terv szerint ment volna minden, ha megnéztem volna a megálló nevét, mert persze hamarabb szálltunk le és fél órás késéssel értünk oda a szállásra. Miután rádöbbentünk mekkorák a lépcsőfokok a szállásra vezető lépcsőházban (ami a harmadikon volt) nem volt ott a recepciós, hogy átadja a szobánkat és ennek köszönhetően az első éjszakát a recepción az ülőpadon alva töltöttük, hozzáteszem anya nem, miután engem félálomból figyelt, hogy le ne zúgjak az ülőkéről. Legalább a saját bőrünkön megtapasztaltuk, hogy a Dél-Olaszországi éjszakák hidegek. Hétkor távoztak az egyik superior szobából és beengedtek a szobájukba, miután döbbenten látták sorsunkat (amíg élek nem felejtem milyen arcot vágtak). Végre tudtam pár órát ágyban aludni, de anya tiszta ideg volt és alig várta a recepcióst. Kilenckor megjelent a csaj és a tolószéket látva hál Istennek megkaptuk a superior szobát a „jó” fogadtatást kárpótolva. Mondhatni kipihenve az ablakból kinézve nyugtáztam, hogy a kilátás gyönyörű és a képeket nem photoshoppolták, ja és szakad az eső, de hál’ Istennek mire mi észhez tértünk, az idő is. Lementünk Amalfi főterére kajálni, ami pár lépésre volt a szállástól. Ezt díjaztam, mivel anya reggel közölte, hogy utolsó nap tervezte lecipelni a széket a harmadikról, addig használjam a lábaim. Ebéd után megnéztük Amalfi látványosságait, mentünk volna vissza a szállásra mikor megláttunk egy cabrio városnéző buszt, gondoltunk egyet, mivel hét ágra süt a nap menjünk fel Ravelloba (egy gondolattal felül írtuk a fél év alatt betervezett városnéző programom, na de sebaj). Mire felgyalogoltunk Ravello főterére, nyugtáztam magamban, hogy a szállásra vezető három emelet lépcsőzés egy light-os bemelegítés volt- izomláz garantált, de az élmény leírhatatlan. Második nap szikrázó napsütésben megittuk a teraszon a capuccinónkat, el tudnám viselni ezt minden reggel. Lementünk a tengerpartra napozni – naptej hiányában, mert nem gondoltunk ilyen időre, minden napra esőt írt (még jó hogy a biztonság kedvéért vittünk bikinit). Délután átmentünk Positanoba, a buszból láttuk ott szakad az eső és mire odaértünk kisütött a nap. Az a város egy szépen megfestett festmény a maga hangulatos kis utcácskáival… gyönyörű! Na ha ott élnék nem lennék narancsbőrös. Ötszáz métert gyalogoltunk lefele lépcsőkön, lejtőn. Lefele vezető úton azon gondolkodtam az oké, hogy mindjárt leérünk de itt vissza is kell jönni! Este tudtam aludni, de a reggeli felállásnál erősen éreztem, hogy megvan mindkét lábam. Hazafelé már haladósabb volt az út- mert hogy hétköznap volt. Szétnéztünk Sorrentoban, átsiklottunk Nápolyon (nekem nem jön be) és már repültünk is vissza.
Mondanom sem kell heti fejleményt: amire decembertől edzettem az sikerült. Igaz anya végig fogot, de megtettem minden távot emelkedőn, lejtőn, lépcsőn. Vittük a széket igaz, de nagy hasznát vettük a repülőtéren, mert ott nem a saját tempónkban haladtunk.
2019-05-17