Esküvő után nászútra mentünk Rómába ahol minden létező látványosságot megnéztünk, legalább is igyekezünk begyalogolni Rómát. Mert persze mikor máskor lett volna tömegközlekedési sztrájk? Pont amikor ott voltunk, ha nem így történik biztos unatkoztunk volna. Amikor hazaértünk bőszen meséltünk és én hogy megspékeljem a sztorit viccese hozzátettem, hogy „egy életre kigyalogoltam magam és nem szeretnék mostanában gyalog menni sehova” ez november elején történt. Jövő év januárjában meglett ennek a vicces mondatnak a böjtje, az a legironikusabb, hogy kint ónos eső és jég volt és én bent a szobában amikor lábujjhegyre álltam eltörtem a lábam (fibula, tibia spirális törés). És basszus ezen már meg sem lepődök, hogy ha én csinálok valamit azt rendesen megcsinálom (ha eltörik akkor törjön el rendesen). Egy óra múlva jöttek értem a mentők, mert az ónos esőben csúcs volt náluk is, de én addigra már sejtettem, hogy eltört a lábam, mert nemcsak a kattanást hallottam azután, amikor megemelt a férjem éreztem, hogy súrlódik egymáson a csont. Irány a sürgősségi, addigra már az egész mentő forgott velem. A diagnózis: a sípcsontom spirálisan eltört és még a szárkapocs csontom is eltört. Az orvos közölte velünk, hogy ezt műteni kell…. Persze mivel, hogy a traumán sorra zajlottak a műtétek és az altatásomhoz két altatóorvosra lett volna szükség négy napig vártam a műtétre törött lábbal, és a vele járó fájdalmakkal. Na azt még az ellenségemnek se kívánom…amikor tudatomnál voltam emlékszem kiabáltam, hogy inkább adjanak egy kötelet…Végre megműtöttek kaptam egy csinos fémrudat,de ezzel közel sem volt vége az én kis kalandomnak…Felébredtem az altatásból és anyával meg velem közölte a doki, hogy csak három hónap után kezdhetem el fokozatosan terhelni a lábam (először öt kilót engedhetek rá a súlyomból, aztán tízet stb…) a röntgen eredmény függvényében. Mivel a bal lábam tört el és nem éreztem, hogy mennyi az az öt, tíz kiló inkább megvártuk még teljesen összeforr, azaz fél évig nem terhelhettem. Fél évig a négy fal közt, még ma sem értem, hogy miért nem lett klausztrofóbiám. Mondjuk még ha ma is egyedül vagyok itthon muszáj valamit csinálnom, hogy ne nyomjanak össze a falak. Fél év után megkaptam a jobbkezes mankót (a balkezes mankóm vagy a férjem volt vagy anya), mivel a bal kezemmel nem tudtam mankózni így valakinek fognia kellett. Két éve újraerősítettem a bal lábamban az elgyengült izmokat, amik fél évet pihentek. Gyakorlatilag újra tanultam járni, azóta is kétszer meggondolom mivel poénkodok, mert a gondolatoknak súlya van, hát még egy kijelentésnek!
2019-06-14