A kontroll röntgenen három hónap múltán látszódott, hogy elkezdett kiépülni a csont váza. Az orvosom mondta, hogy fokozatosan lehet terhelni; ezalatt azt értette, hogy először kettő, aztán négy kilóval és így tovább. Sajnos a bal lábam (a gyenge) volt eltörve és nem nagyon tudtam ráérezni, hogy mennyivel kéne terhelnem, így kivártuk míg teljesen összeforr. Azalatt elkezdtem mankóval sétálgatni. Először mikor elindultam örültem, hogy nem zsibbadt a fenekem, de mire kiértem az utcára döbbenten tudatosult bennem, hogy már elfáradtam. Fél év kényszerpihenő után leépült a lábamban az izom és elvesztettem a kondimat. Gyakorlatilag újra kellett tanulnom menni és amit eddig tornával felépítettem neki kellett fussak még egyszer. Először csak kimentünk az utcára, aztán a sarokig, utána a messzebb lévő sarokra próbáltunk eljutni. Azért beszélek többes számba, mert egyik oldalon a mankó, a másikon vagy anya vagy a férjem tehermentesített. Sajnos ehhez úgy hozzászoktam, hogy a mankót el tudtam hagyni, de egy élő emberes kíséretre még mai napig is szükségem van. A legutolsó kontrollra- legalábbis reméltük, hogy már teljesen összeforrt a lábam-, mert aznap este indultunk a Plitvicei Tavakhoz. Összeforrt a lábam úgy megörültem, hogy lenyomtunk egy 5-6 kilométeres szakaszt a tavaknál nem éppen a legsimább úton. Mondjuk anyának nem kis feladat volt ez a túra, mert eléggé tartania kellett a bal oldalon, hálás köszönet érte…
2019-06-28