Tisztázzuk a dolgot az előző posztomban 2017-ben kapott kutyámról és annak elpusztulásáról írtam (a félreértések elkerülése végett). A kutyusom elpusztulása után megmakacsoltam magam, hogy nekem nem kell kutya annyira megviselt a dolog. De a családom nem értett velem egyet és eldöntötték, hogy Karácsonyra kutyát fogok kapni, hogy ne hagyjon bennem ez a tragédia örök életre szóló negatív nyomot. Pár hét múlva megtaláltuk a méltó utódot. Elmentünk érte Makóra anyával. Szerelem volt első látásra. Az ölemben hazautazva próbáltam neki nevet adni. De olyan méltóságteljesen utazott, hogy egyik se illett rá. Még most is imád utazni ugyanúgy az ölemben (útlevele is van). Hazaérve körbeszagolgatta a dolgokat és a félelemtől reszketve bekuckózott a radiátor alá, ott olyan cukin feküdt, hogy a neve Cuki lett. Eleinte még félt a furcsa mozgásomtól, de hamar megtanulta kezelni. Főleg, hogy én voltam vele otthon a legtöbbet, én keltem fel kiengedni az udvarra, hogy reggel könnyítsen magán. Szépen jelezte ha dolga volt kinn. Eleinte még nem értette, hogy miért nem érek oda olyan gyorsan mint a többiek és bepisilt. De megtanultuk, hogy ha én vettem észre a jelzést szóltam „Megyek csak lassabban” és várt. Ez a korai felkelés ébresztett rá, hogy anyuka szeretnék lenni, mert igaz, hogy a hét órás kelés nekem áldozat volt, de annyi apró örömet kaptam cserébe, hogy igazán megérte. Nálunk ez a Cukiság gyerekszámba lett véve, köztünk alszik az ágyon, dajkálgatjuk. Első szobakutya piszkosul el lett kényeztetve, de biztos az első gyerek is el lesz. Csak most attól félek, hogy miként reagál a gyerekre, aki el fogja vonni a figyelmet róla, mert a kutya pont olyan mint a gazdája: szeret a központban lenni és ha nincs gondoskodik róla, hogy vissza kerüljön, pont mint a gazdája én. Életem legjobb karácsonyi ajándékát 2017-ben kaptam egy hűséges barátot a Cukit. Nekem senki ne mondja, hogy a dolgok random történnek, mert mindennek oka van: elveszítettük a Lilit, azután megkaptuk Cukit!
2019-08-09