Amikor hozzánk került a karácsonyi ajándékom Cuki kutyám egy kicsit félve szemlélte a mozgásom. Főleg, hogy állandóan a lábam alatt volt és általában sikerült is átesnem rajta. Amikor elestem mindig ugatott és egyszer mikor az udvaron elzúgtam felszaladt a lépcsőn és az ajtó előtt kapart és ugatott, hogy figyelmeztesse a szüleimet, de sajnos nem volt itthon senki. Akkor még nem tudott lejönni a lépcsőről (inkább leugrott), de olyan kétségbe volt esve miattam, hogy addig- addig ügyeskedett, hogy sikerült lejutnia, azóta meg…. Szépen összeszoktunk, de ha bő szárú vagy színesebb nadrágot vettem fel ráakaszkodott a nadrágomra és harapdálta (mondanom sem kell így elég gyorsan lecserélődtek a nadrágjaim), erről újabban leszokott, de ki tudja mikor jön rá újra ez a korszak? Jelen esetben a cipőimre van rákattanva, nem tudom mit gondol, ha kiköti vagy leveszi a cipőmet akkor nem megyek el. Főleg nyáron tudom díjazni ezeket az akciókat amikor szandál, vagy papucs van a lábamon. Játszik, mint egy ragadozó, mert még kölyök, de soha nem olyan durván, hogy fájdalmat okozott volna nekem. A két év alatt megszoktuk egymást a hibáinkkal együtt megtanulta, hogy én nem tudom úgy felvenni mint a többiek és nekünk megvan a kis technikánk a kivitelezésére. Ez reményt ad, hogy majd a kisbabámnál is ki fogom tapasztalni (tudom morbid hasonlat, de mégis). Most rajta gyakorlom a hordozó kendős dolog kivitelezését (hogy javuljon az egyensúlyom amikor járkálok és szokjam a súlyát). Hát ahogy ez a kutya élvezi remélem majd mi is élőben ugyan úgy élvezzük a picivel. Lóg ki a feje a kendőből és nézelődik, haláli (csak nehogy féltékeny legyen a gyerekre, aki elvette tőle a kendőt).Két év alatt megszokta a mozgásom és figyeli minden mozdulatomat és ha bizonytalan a járásom ugat anyára vagy aki ott van mellettem, hogy figyeljen és ha elesek szalad fel jelezni, hogy baj van (ami mostanában nem fordult elő).
2019-08-16