Lassan három hónapos terhes (bocsánat nem terhes, hanem áldott állapotban lévő kismama) vagyok. Most kezdem érezni ennek a szójátéknak a súlyát, mert ez az állapot nem teher inkább áldás. Főleg, hogy már kezdek pocakosodni és olyan jó érzés, hogy megkérdezik, hogy ez a pocak ez egy új élet kezdete. Annak ellenére, hogy hozzá kell szokjak az óvatos hajolgatásokhoz és hogy egy számmal nagyobb ruhát kell venni az elején azt gondoltam biztos hiúsági kérdést fogok ebből csinálni, de nem büszkén válaszolok, hogy anya leszek. Igaz eleinte esténként még elgondolkodtam rajta, hogy tényleg ekkora a hasam vagy csak jól bekajáltam. Habár félek ha még nagyobb lesz a pocak, hogy fogok vele közlekedni, de már látom, hogy a természet ezt is meg fogja oldani velem együtt (ha már a nagy forgatókönyvíró méltónak talált ennek a csöppségnek a kihordására, felnevelésére). Hiszem, hogy ez a kilenc hónap lesz életem legszebb kilenc hónapja. Mondják, hogy jól viselem ezt az állapotot, szerencsére nincs hányingerem ami elég gyakori tünet. Jó nekem sem tünetmentes az állapotom, de szerintem aki anya szeretne lenni az büszkén viseli a kismamák fájdalmait és örül annak, hogy ezt megtapasztalhatja. Na jó azért nálam is néha elszakad a cérna és aki kéznél van arra rázúdítom a dolgaim. Két hét múlva megyünk a szokásos 12 hetes szűrő ultrahangra, addig még nem felhőtlen az öröm, de érzem, hogy minden rendben lesz.
2019-08-23