Így babócára várva, mondhatni nyugiban (hála Istennek) van időm átgondolni a jövőnket (sejtem nem kevés meglepetés vár még ránk), na és persze a múltat. Eszembe jutnak azok a szavak amiket a felnőttek mondtak: „Addig örülj míg gyerek vagy” és most elgondolkodom hogyan tudnám az én gyermekemet felkészíteni, megóvni az élettől illetve a felnőtt lét akadályaitól, csalódásaitól. Tudom, hogy megóvni nem tudom, de akkor hogyan készítsem fel őt, hogy ne koppanjon akkorát. Mégse mondhatom azt neki, hogy az élet egy szívatások sorozata, de meg kell tanítanunk arra, hogy tekintsen úgy rá mint egy akadálypályára, amit meg kell ugrani. Ha elesik pár akadály után ne csak a fájdalom lebegjen a szeme előtt, hanem lássa meg az élet szépségeit is és ez adjon neki erőt a felálláshoz- mondom ezt én, megfázva várandósan a nyaralás után. Hogy hogyan tudom ezt a nevelési elméletet a gyakorlatba átültetni nem tudom, de van egy sejtésem, hogy az élet megmutatja a módját. Önfényezés nélkül kijelenthetem, hogy nekem is van tapasztalatom az akadályok megugrásában, mert én aki harminc évesen három diplomával a kezemben, egy csodás férjjel mellettem. mondhatni pontról pontra így terveztem az életem (az akadályokat nem számítva). Meg kellett ugrani egy pár magas akadályt, de volt, hogy elestem és felállni egy ilyen szerető pár mellett meg se kottyant. Tudom, hogy együtt meg tudjuk ugrani a nevelés akadályát is és egy talpraesett, okos gyermeket fogunk felnevelni, akit nem nyirbál meg az Élet nevű akadálypálya.
2019-09-13