picture

Befordult?

A harmincadik hét végén, az előző szombaton befordult az én kis drágám – ahogy a nagy könyvben meg van írva. Majd a következő heti ultrahangon ki fog derülni minden (befekvés ideje, baba helyzete stb.), de eléggé rosszul voltam. Nem szeretnék panaszkodni, de alig bírtam beszélni, hányingerem volt, alig láttam és zúgott a fülem (nem tudom mi az összefüggés). Előző este vendégségben voltunk a baráti társaságunknál. Főleg szülők voltak (anya korosztálya), de elmentem anyával, mert a férjem éjszakás volt és társaságra vágyva inkább kihagytam az esti magányt mondván, hogy én is nem sokára szülő leszek. Akkorákat nevettünk, hogy egyből járni kezdett a pici keze lába és olyan erősséggel, mint aki ki szeretne bújni a biztonságos pocakomból. Az én lányom annyira kíváncsi lehetett a körülötte zajló dolgokra, „Mit nevetnek ezek?”, hogy felgyorsítva az eseményeket még azon az éjszakán befordult. Még szerencse, hogy anyával aludtam, mert azt se tudtam mi történik. De még maradhat bent nagyon nyugodtan hét hetet.

2020-01-10