Január óta elsétálgattam házon belül egyedül, miközben igyekeztem egyre többet talpon lenni, mert tudtam, hogy így erősödik a lábam. Minél többet mentem, annál kevesebbet kellett kapaszkodnom a ház berendezéseibe. Márciusban az egyik napon Ádi elvitte Hannát balettra, akkor elhatároztam, hogy letusolok egyedül, mert száz százalékig éreztem, hogy képes vagyok rá. Igen, sajnos ebben a mindennapi dologban is segíteni kellett valakinek., gondoljatok csak bele mennyire ki voltam szolgáltatva a családtagjaimnak. Na azon a héten ebből lett elegem, hogy én sosem tudok egyedül lenni. 35 éves felnőtt nő vagyok és mindig függök valakitől. Itt az ideje, hogy egyedül csináljak dolgokat, merjek cselekedni, mert képes vagyok rá! Azon a héten hasonló dolgok jártak a fejemben és addig hergeltem magam, míg pénteken letusoltam egyedül. Sikerült! Olyan büszke voltam magamra, hogy ki tudtam lépni a tusolóból remegő lábakkal, hogy 200 százalékra felpörögtem. Imádtam ezt az adrenalin löketet. Utána örömömben kitakarítottam a házat állva! Igaz, miután eldicsekedtem a családomnak kaptam egy adag fejmosást „Bele se gondoltál mi lett volna ha elesel?”. Igazuk van, de végre bíztam magamban és jó volt a régi önmagam lenni. Úgy megörültem, hogy képes vagyok menni, azóta le se ülök (csak ha elfáradok)!
2024-05-21