A múltkor megsúgtam nektek, hogy szék nélkül megyek elmesélem nektek, hogyan is történt ez a változás. Januárban, mikor felköltöztünk a házba itt voltak a festők és én egyedül voltam velük, mivel Ádi aludt délelőtt, mert éjszakás volt. Nekem még új volt a terep és, hogy meg tudjam melegíteni az ebédem megbeszéltük este anyával, hogy reggel odarakja a széket a mikró elé. Viszont bennem az nem tudatosult a melegítés után ki is kellene vinnem a tányér kaját az asztalhoz. Hanem mikor reggel megláttam, hogy anya nem tette oda a széket, akkor leesett, hogy milyen nagy feladatra vállalkoztam én. Telefonon „megdicsértem” anyát a feledékenységéért. Válaszul mondott egy B tervet, hogy vitessem oda a széket a festőkkel, amit én zsigerből visszautasítottam. Mondván nem fogom én ugráltatni őket, majd megoldom. Eljött a dél, odaforgattam a széket a konyhapulthoz, kiválasztottam egy viszonylag könnyű tányért, amit ha össze is török nem fogok sajnálni. Beleraktam az ebédet és a melegítés után remegő térdekkel vettem egy nagy levegőt és kivittem az asztalhoz, sikerült! Miközben ettem remegett mindenem. Akkor és ott legyőztem a pánikom! Ezután nem kell kíséret, mikor a házban vagyok, úgy érzem ez az ebéd után új Éva lettem!
2024-05-11