Szerintem csoda történt szombaton éjszaka velem, mások szerint álmodtam. Lehet, hogy álmodtam, de a lényegen ez a tény nem változtat. Szombat este lefeküdtem, elmondtam az esti imám és próbáltam aludni, de arra lettem figyelmes, hogy az ebédlőben világos lett. Olyan világos, mintha reflektorral bevilágítottak volna az üvegtéglán (ebédlőnk egyik fala üvegtéglás). Kimentem a hálószobából, megnéztem mi történik, már sejtettem, hogy valami nem mindennapit látok, mert tök világos volt. Visszafeküdtem és kódoltam hajnal kettőig. Azt meg kell jegyezzem, hogy régen gyógyítókóddal is próbálkoztam, de sikertelenül. Most újra próbálkoztam a kódolással, olyan dolgot éreztem amit eddig még nem. Reggel felkeltem és tudtam egyedül menni, mi több nemhogy tudtam, végre nem féltem. Öt év után nem féltem egyedül menni, tudtam, hogy nem esek el. Amikor átmentem egyedül a gyerekszobába, anya dobott egy hátast. Még aznap kíséret nélkül kimentem az udvarra, a wc-re és eltoltam a babakocsival a Hannát sétálni úgy, hogy közben nem fogott senki. Igaz, mini séta volt, mert még a kondin javítani kell. De nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. A kislányom olyan boldog, amikor egyedül megyek hangosan kiabál és mosolyog. Anyáék hétvégén kísérgettek, mert féltek, hogy elesek. Szerdán egyedül mentem be a tornaterembe és egyedül gyakoroltam a szép járást (azt hittem sosem jön el ez a pillanat).Azóta megtiltottam nekik azt, hogy mellettem jöjjenek. Csütörtökön, azaz tegnap már egyedül tudtam tusolni, pakolni anélkül hogy segítséget kértem volna a férjemtől. Neki annyi dolga volt hogy vigyázzon a Hannára. Végre nem vagyok kiszolgáltatva! Már azt sem tudtam milyen érzés egyedül menni, de most ennek vége! Hogy csoda történt vagy csak álmodtam nem tudom, de valami megváltozott!
2021-04-02