Az Augusztusom a kórházban folytatódott nagy örömünkre, kontroll MR kellett, hogy kiderítsék mitől rohamozom. Ennek a jelenetnek míg élek minden percére emlékezni fogok: kerekesszékkel toltak át, befeküdtem a gépbe és míg vizsgált az MR a felső tükörből láttam, hogy nagy a mozgolódás a monitor előtt, szerintem tovább is tartott a vizsgálat, vagy csak úgy éreztem nem tudom. Kijöttem a vizsgálóból egy régi ismerős doki üdvözölt és kérdezte ettem-e ma. Anya mondta, hogy nem ebédeltem. Erre ő:„Remek mert megyünk is a műtőbe, mert szubdurális hematómája van.” Meghallottam, hogy műtét, mint akinek lehúzták a rolót visszaestem a székbe és csak az osztályon az idegsebészeten zökkentem helyre amikor mutatták az ágyam. “De mi az a szub… izé?” életemben először hallottam ezt a szót, de a doki elmagyarázta, hogy a koponya és az agyhártya között elszakadt egy ér és vér szivárgott, amit le fognak műtéti úton szívni. Na újabb lépés az orvosi diploma felé tanultam egy új szakkifejezést. A műtét súlyát én még fel se fogtam, az volt a legnagyobb bajom, hogy marad-e hajam. Az agyműtét érdekes volt mert nem altattak és így mindent hallottam azt is, hogy a doki magasabb fokozatot kapott és ezt hogy fogják megünnepelni egészen a fúróig azt is éreztem, hogy az ápoló lefogja a vállam mert nagyon mozgott, összevarrtak, ezután eltűnt a külvilág zaja, de ébredés után tudtam, hogy három öltést kaptam a fejemre. Nem szivárgott a drén, kihúzta a doki és megnézhettem a sebem. Annak ellenére, hogy a doki megnyugtatott, hogy próbál minél kevesebbet leborotválni a hajamból megláttam és elbőgtem magam, na de ez van ezt kell elfogadni. Hazamehettem végre.
A héten Barcelónába voltunk várost nézni (emiatt is csúszott a posztom) vittük a tolókocsit, hogy tudjunk haladni. Na de a hét sikerélménye, hogy a Tibidabora kocsi nélkül mentünk, megérte.
2019-01-25