picture

Pici pisze orrocska

Előző héten a terhesgondozós ultrahangon megláttuk a világ legszebb, legaranyosabb arcocskáját a kisbabánk fejét. Milyen szerencse, hogy amikor a doki a koponyáját kinagyította pont profilban láttuk (valamit tud ez a gyerek). Az apuka megnyugodhat, mert már 12 hetes korában feltette a nagy kérdést „ Az orrát vajon kitől fogja örökölni?”- na ez megválaszolódni látszott. Gyorsan lefotózta a monitort, hogy én is jobban megnézhessem. Csak halkan megjegyzem az ultrahang a kismamával szemben a legnagyobb kicseszés főleg, ahol nincs vele szembe is egy monitor. Mert az az egy pillanat amikor az orvos a mama felé fordítja a képet édes kevés (legalábbis nekem) és akkor megáll a mozgásban (a jó öreg Murphy nálunk tuti befigyelt és persze akkor pihent), mialatt az apja figyelte addig lubickolt. Na, de a képen közösen megfigyeltük a pici lányunk édes pofiját és megnyugodtunk, hogy csinos kis fitos orra lesz. Habár ahány szem, annyi vélemény. Kíváncsian várjuk, hogy a saját szemünkkel győződhessünk meg arról, hogy kinek az orrát örökölte. Akárkiét látjuk viszont, az lesz a legszebb orr, amit mi hoztunk össze és csak mi tudjuk puszilgatni! Egy ideig.

2019-11-08