A két hete jelentkező új tünetegyüttes – szapora szívverésérzet, a gyomrom gombócban, szédülés-hasonlít a már négy éve elmúlt pánikbetegségemhez, de ezt nem tudom mihez kötni. Lehet, megijedtem, hogy rohamosan múlik az idő és már csak három hónap van a szülésig. Vagy attól félek, hogy nem tudom elviselni a kudarcérzetet, mert nem állok maximálisan helyt anyaként. Tudom, hogy van segítségem a férjem és a szüleim személyében, de eddig is igényeltem a segítségüket, nem szeretnék teher lenni a számukra. Még az is lehet, hogy ez nem is pánik, hanem egy egészséges jelenség a pulzusszám emelkedés, mert a szívemnek kettő véráramot kell pumpálnia. Vagy lehetséges, hogy ez az egész minden együtt okozza a tüneteket, de az az érdekes, hogy amióta kimondtam az összes félelmemet, a tünetek eltűntek, mert a múlt héten voltunk egy alapítványnál, ahol először ki mertem mondani, mi hozhatta elő a pánikom. Olyan jól össze tudtam szedni a dolgokat, hogy talán akkor állt össze a fejemben ez az egész fél éves szorongás (még nem is gondolkodtam ezen a dolgon). A tünet elmaradását foghatnám a zűrös hétre is, mert ezen a héten sem unatkoztam- lehetséges, hogy az élet okkal produkál zűrös dolgokat körém, hogy ne azon rágjam magam, miért nem őrülök meg egyedül a négy fal között, hanem a szürreális dolgok foglalkoztassanak. Szürreális dolgok alatt értem én azt a dolgot, amit az én drága kiskutyám produkált. Előzetesen tudni kell róla, hogy már fél éve véresre rágja az első két mancsát, két hete az állatorvos diétára fogta, hogy csak száraz tápot ehet- a Cukinak jó az étvágya, de nem a táppal lakik jól- a diéta azért kell, mert valószínű ez ételallergia. El is volt ezzel keddig; este próbált volna felugrani az ágyra anyánál és visszaesett a földre – nálunk a kutya gyerekszámba van véve – és a koppanás után anya felvette és babusgatta. Anya ölében a Cuki elkezdett remegni és szegénykém olyan kis védtelennek tűnt, egyből megijedtünk. Állni is alig tudott, ezért elkezdtünk gyanakodni a diétára, hogy amiatt gyengült le. Az ölembe hajtotta a fejét, a pocaklakóm elkezdett mozgolódni – még a pinduri is aggódott a kutyusért. Kapott egy falat szalonnát a kutyus, hogy visszatérjen a belé az energia, de semmi. Az éjszakát a szőnyegen összekucorodva töltötte szinte mozdulatlanul. Előjöttek az első kutyám emlékei, akinek a szenvedését végignéztem amíg el nem ment. És már láttam magam előtt a legrosszabb verziót, de a kisbabám elterelte a gondolataimat, mert éjjeli tizenegy óráig aktívan kapálózott. Nagy nehezen elaludtam és láss csodát hajnalban arra keltem, hogy a kutya iszik. Kivitte a férjem az udvarra, hogy ürítsen, de még gyenge volt ezért kézbe kellett vinni. Reggel első dolga volt dokihoz vinni a kutyát, én már láttam, hogy jobban van mint este, mert reagált a zajokra. De miért nem áll fel? Mikor visszaértek az állatorvostól láttam, hogy a Cukikám saját lábán jön be és a férjem fejét rázva mosolyog. Mondta is, hogy amint elindultak a kocsival, a kutya egyből felélénkült. A doki megállapította, hogy a kutyának semmi baja – a láb rágáson kívül. Lehetséges, hogy a diéta gyengítette le, de szerintem lelkileg kikészült, depressziós lett, mert ezelőtt ha csak megrebegtette a pilláit, kapott egy kis falatot az asztalról. Vagy amire én gyanakszok, hogy lelkileg így akart minket megleckéztetni és akkor a kisasszonynak színjátszó körben a helye, kíváncsi vagyok mi lesz ha a pici miatt nem kaphatja meg amit a kiskutyus megkapott, remélem nem lesz ilyen lelki terror. A héten nem én voltam a középpontban és az esésem- végre. Persze a félelem mindenkiben megmaradt, hogy bármikor koppanhatok. Azt pedig nem lehet kivitelezni, hogy valaki a nap huszonnégy órájában felügyeljen.
2019-11-22