Az esések után az élet ( a sors, az én Istenem) úgy alakította, hogy meglett a megoldás. Találtunk egy alapítványt ahol önkéntesek járnak ki házhoz hetente pár órát. Na, de ez csak akkor működhetne ha meglenne a pici. Azt a tanácsot kaptuk, akitől hallottam az alapítványról, hogy próbáljam megkeresni őket és kérjek a terhesség alatt segítséget. Mivel ez egy speciális eset, hátha segítenek. Megkerestem az alapítványt, kijött személyesen a területi mentor felmérni a helyzetem és átbeszélni, hogy miben tudnának segíteni. Vázoltam a helyzetet, hogy a terhesség miatt esek-kelek (pontosabban csak esek) és szükségem lenne valakire aki segít házon belül közlekedni, amikor délutános a férjem és nincs otthon senki. A következő héten már meg is ismerkedtem azzal az önkéntessel, aki mellettem lesz és tökre megértjük egymást (én legalábbis úgy érzem). A terhesség alatti kísérgetés része egy hónap a december, az ünnepek miatt pár hétről lenne szó. Januárban befekvés a klinikára, esetleg még a hónap első felében lenne szükségem segítségre, de ezt majd az élet alakítja. A szülés után – miután összeszoktunk a picivel és kialakult a napi rutin – is számíthatok az alapítványra hetente. Ez majd kiderül a gyakorlatban miután megszületett a mi kis drágánk. Köszönök mindent az alapítványnak és, hogy ilyen gyorsak voltak. Tudom ez nem hosszú távú megoldás, de addig is át tudom gondolni a következő lépést és persze az alapoktól elkezdem a bal oldalam erősítését – bízva az anyai ösztön erejében. Úgy érzem át kell értékelni az eddig vallott elveimet, nemcsak magam a gyermekem és a körülöttem élők érdekében. Új év új élet, anya leszek!
2019-12-06