Direkt írtam nagybetűvel, mert a héten megkaptam életem nagybetűs pusziját, amit nem a férjemtől, de nem is anyukámtól, hanem a kislányomtól kaptam. Eddig voltak véletlen puszik, de ennyire tudatos még nem volt. Fürdés után a fürdőszobában adtam egy cuppanósat az arcára, mert annyira cuki volt bebugyolálva a törölközőjébe. Erre anya (én anyukám) mondta, hogy puszild meg te is anyát (mármint engem), hátha összejön. És összejött, kaptam egyet a számra, jó nagyot cuppant, és Hannus a cuppanós után a szemembe nézett és mosolygott. Megjegyezném, hogy mindig is furcsán néztem azokra a szülőkre, akik szájon puszilják a gyereküket, de belátom, nálunk muszáj lesz, szükség törvényt bont. Érdekes, hogy én másnap meg akartam puszilni Hanna száját, de nem engedte, csak ő adhat a számra puszit, én nem. A puszi estéjén úgy aludtunk el, hogy mikor imádkoztam, a kislányom a tenyerem közé rakta minkét kezét, oda rakta a homlokát az én homlokomhoz, és szerintem álmában velem imádkozott. Csodás este volt, míg élek nem felejtem el. Ezekért a pillanatokért megéri anyának lenni!
2021-12-03