journey_start_thumbnail

Interaktív hétvége

Ez a hétvégénk nagyon mozgalmas volt, nemcsak Hannának, hanem nekünk kísérőknek is. Voltunk foglalkoztatva rendesen. A kicsike megmondta mindenkinknek, hogy mit csináljon. Séta közben az ölemben utazott, ez volt az én dolgom. A hétvége a borfesztiválról szólt. Szombaton átmentünk a kiskőrösi nagyszülőkhöz ebédre. Mikor visszaértünk megnéztük a tűzjátékot, amit tátott szájjal, pislantás nélkül figyelt. Vasárnap a Csiga duó koncerttel kezdtünk, nem szégyenlős a kincsem, mert mondták, hogy fel lehet menni a színpadra táncolni, Hanna mondta, hogy ő s felmegy, így a nagyika a színpadon találta magát. A koncert végén vonatoztak a gyerekek és persze Hannika is a nagyika kíséretében. A csöppség annyira élvezte, hogy végig vigyorgott. Hazafelé mondtam anyának, hogy a bulis korszak még csak most kezdődik!

2022-05-22